Kapunyitogató Bakonyoszlopon
2016. január 05. 14:15

A Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodájának szervezésében 2015. november 22-én Bakonyoszlopon folytatódott a Kapunyitogató programsorozat.

Wolf Ferenc polgármester köszöntője után került sor a helyi alkotók és termelők munkáiból rendezett kiállítás megnyitójára. Bemutatkozott Adamik Vivien festményeivel, Bankó Csaba sajtkészítő, az Ördögárok Méhészet és a Wolf Pékség. Különleges, egyedi ízesítésű mézeket (pl. galagonyaméz, gyógynövény ágyon érlelt mézek) és sajtokat kóstolhattak az érdeklődők.

 

 

Utána a bakonyszentkirályi Békefi Antal Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Bakonyoszlopi Asszonykórus színvonalas műsorát, majd Homonai István színművész vidám előadását tekinthették meg a nézők.

 

 

A Ramazuri Bábszínház interaktív bábelőadásában részt vettek a gyermekek és a felnőttek egyaránt.

Utána a veszprémi Gerence Táncegyüttes gazdag néptáncműsora szerzett kellemes perceket, melyet Boldizsár József és zenekara kísért; a programot  táncház zárta.

 

 

A délután folyamán kézműves játszóházra várta a kicsiket és a nagyokat B. Dobos Teréz szövő és Litter Beáta csuhéfonó: különböző állatfigurákat készíthettek fonalból, valamint csuhévirágot és angyalkát.