A Második Kapunyitogató Program Bokor településen
2015. december 17. 15:06

A 131 főt számláló falucska második kapunyitogatója nagy sürgéssel, forgással kezdődött november 21-én. A szorgos bokri asszonyok előkészítették a vendégváró finomságok hozzávalóit, majd az idősebbek a fiatalok kezét vezetve ismertették meg a régi kalákában végzett fosztó munkálatait megköszönő vacsora készítését.

Került így az asztalra „tótos” káposzta, amelybe régen a falu lakossága adta a hozzávalókat. Így ízvilága minden évben kicsit más volt, hol gazdagabb, hol soványabb. Tettek bele kolbászt, szalonnát, káposztát, mindig más-más arányokkal. Az édesség sem hiányzott: mákos kukorica és pampuska sárgabarack lekvárral volt a desszert. A kultúrház adott otthont az ünneplésre. A vendégeket a megterített asztalok várták.

 

 

A falakról a régi bokri viseletet, falurészleteket, falusi munkálatokat, ünnepeket bemutató fényképek köszöntek vissza. A fotókiállítást megtekintők örömmel fedeztek fel egy-egy nagyszülőt, hozzátartozót a régi világból, büszkén mutatták egymásnak ismerőseiket.

Vacsora után a közönség meghallgatta a falu fiataljainak szavalatait Osvát Erzsébet, Aranyosi Ervin, Tarbay Ede, Petőfi Sándor verseiből.

 

 

Az este igazi meglepetése az 1991 és 1993 között – az akkori közművelődési intézet segítségével – készült, népi hagyományokat, életfordulókat, faluünnepeket bemutató filmek levetítése volt. Az „Anyák napja” és a „Keresztelő” zenés, verses előadását tekinthették meg a nézők. Megkönnyezve, együtt nevetve nézték végig a kisfilmeket, amelyben 20 évvel fiatalabban önmagukat, családtagjaikat, ismerőseiket fedezték fel. Sajnos volt olyan szereplő is, aki már nincs közöttük azóta. A 77 éves Erzsi néni – a falu egyik rangidőse – mosolyogva nézte végig a Keresztelő címűt, amelyben vígan ropta a táncot. Mesélt a szereplőválogatásról, a dramaturgia összeállításáról, a forgatásról, arról, hogyan fogott össze a falu közössége, hogy létrejöjjenek többek között az Aratót, Lakodalmat bemutató képkockák. Többen azzal a gondolattal is eljátszottak, hogy újra meg kellene filmesíteni ezeket a történeteket, újabb szereposztásban.

 

 

A programot az Akkord Rézfúvós Együttes hangszerbemutató zenés műsora zárta az elmaradhatatlan slágereivel és a háztartási eszközökből összeállított hangszerépítésével.

 

 

A falu közössége még sokáig múlatta együtt az időt. A gyerekek pingpongoztak, a fiatalok csocsóztak, az idősebbek beszélgettek az élet nagy dolgairól.

 

Somoskői Rita