Ismertető

A Nemzeti Művelődési Intézet közfeladata szerint a helyi közművelődési tevékenységek és a területi, fővárosi feladatok segítése, fejlesztése érdekében közművelődési szakmai szolgáltatásokat biztosít. Alaptevékenységi körében többek között részt vesz a közművelődés minőségrendszerének működtetésében.

 

A rendszer folyamatos működtetésének alapját az teremti meg, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet folyamatosan kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az ágazat minél több szereplője ismerje meg, fogadja el, és mindennapi gyakorlatában alkalmazza azt az értékrendet, melyet a kiválóság modell képvisel. A Nemzeti Művelődési Intézet jellemezően megyénként a szakmai napok keretében vagy szakmai műhelyfoglalkozásokon ismerteti meg a rendszer jellemzőit, ösztönzi a szemlélet elfogadását.

 

A rendszer működésének meghatározó eleme, hogy a szervezeti elköteleződést, a gyakorlati alkalmazás bevezetését a Közművelődési kiválóság modell I-II. akkreditált szakmai képzési programon részvétel is támogatja. A képzésen résztvevők az I. modulban képessé válnak saját szervezetükben a rendszer bevezetésének és fenntartásának menedzselésére. A szervezeten belüli szakmai kompetencia mintegy perem feltétele a minőségfejlesztési rendszer hatékony bevezetésének és használatának.

 

A minőségrendszer jelképes csúcsát az a pályázati rendszer jelenti, melyben a közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával kiemelkedő teljesítményt nyújtó közművelődési intézmények Minősített Közművelődési Intézmény Cím és Közművelődési Minőség Díj elismerésben részesülhetnek. A Nemzeti Művelődési Intézet a pályázati rendszerhez kapcsolódva működteti a Szakmai Minősítő Testületet, javaslatot tesz a részletes pályázati kiírásra, bonyolítja a pályázatot, javaslatot tesz a miniszter által adományozandó elismerésekre. A szakmafejlesztés részeként 2014-ben a rendszer eddigi működési tapasztalati alapján a Nemzeti Művelődési Intézet a szereplők – pályázók, auditorok – véleményének figyelembe vételével elvégezte az önértékelési rendszer teljes körű felülvizsgálatát. A 2015. évi kiírás már a megújított dokumentációt, fogalomtárat, jogszabálytárat tartalmazza. A sikeres pályázatok benyújtását 2015-től a pályázók igénye szerint helyszíni mentorálás szakmai szolgáltatás is támogatja. A Nemzeti Művelődési Intézet a címmel és díjjal rendelkező szervezeteket szakmai referenciahelynek tekinti, látogatásukat ajánlja, számít partneri együttműködésükre, kezdeményezte hálózatos együttműködésüket.

 

A közművelődési szervezeti önértékelési rendszert a szakma képviselői dolgozták ki és ajánlották minél szélesebb körű használatát a feladatellátó szervezeteknek nagyságtól, intézménytípustól, gazdálkodási formától, településnagyságtól függetlenül. A rendszer az európai EFQM Kiválóság Modell jellemzőire figyelemmel a közművelődési tartalmakat szolgáltatók sajátosságaihoz igazítottan került kidolgozásra.

 

Miért van szükség minőségfejlesztésre akkor, ha a közművelődési szervezetek és munkatársaik hivatás értelmezésük szerint tartalmi tevékenységük fókuszába mindig is a minőséget helyezik? Miért van szükség akkor, ha küldetésük szerint elkötelezettek a minőség iránt, mert szolgáltató intézményként minden szervezeti erőfeszítés célja a látogatók, használók elismerésének, elégedettségének elérése, a sikeresség.

 

Azért ajánlott a minőségfejlesztés bevezetése, használata, mert túlmutat a konkrét szakmai tartalmakon. Azt tekinti kiindulópontnak, hogy az azonosított és végzett tevékenységi formákkal kapcsolatban meghatározott minimális követelmények teljesítése, a PDCA ciklus alkalmazása, a minőségorientációt jelző partnerközpontúsághoz, tanuláshoz, folyamatos fejlesztéshez kapcsolódó tevékenységek végzésében elért jó eredmény, valamint a szervezeti adottságok körén belül a vezetésben, a stratégiai tervezésben, az emberi erőforrások menedzselésében elért jó eredmény szinte egyenes következménye a jó minőség a tartalmakban, a szervezetben, a szolgáltatásokban.

 

Az ajánlott közművelődési szervezetek dinamikus önértékelési rendszere teljes körű, gyakorlatias, vezetést és szervezeti működést támogató olyan keretrendszer, melynek időszakonkénti használatával mintegy gyorsfénykép készülhet arról, hogy hol tart a szervezet a maga által megfogalmazott jövőkép és küldetés megvalósításában. A diagnózis alapján láthatóvá válnak az erősségek és a gyengeségek, kijelölhetők a stratégia megvalósítását segítő fejlesztési területek.

 

Alkalmas arra is, hogy használatával kialakuljon a szervezeten belül, de a szakmában is egy közös szervezeti gondolkodás és nyelvezet. Alkalmas mérő eszköz arra is, hogy a szervezet össze tudja hasonlítani elért teljesítményét más szervezetekkel.

 

A Nemzeti Művelődési Intézet ezen a helyen is jó szívvel, szakmai meggyőződéssel arra bíztat minden közművelődési szervezetet és közművelődési szakembert, hogy ismerje meg, alkalmazza a közművelődési minőségfejlesztés szemléletét, rendszerét. Keresse a kapcsolatot a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodáinak munkatársaival, vegyen részt a szakmai képzésen. Kívánjuk, hogy a közművelődési szervezetek minőségfejlesztésében elért eredménye alapján minél több szervezet lehessen a Minősített Közművelődési Intézmény Cím és Közművelődési Minőség Díj boldog tulajdonosa.

.......................................................................................

JOGSZABÁLYTÁR a „Minősített Közművelődési Intézmény Cím” és a „Közművelődési Minőség Díj” elnyerésére benyújtott pályázatokhoz: LETÖLTÉS

 

"Minősített Közművelődési Intézmény Cím” és a „Közművelődési Minőség Díj” birtokos intézmények 2012-2016 közötti időszakban:

 

/storage/files/files/2016/cim_dij2012_2016_honlap,xls típusú fájlCím - díj 2012-2016 letöltése excelben