Gyász: Kiss Marianna eltávozott közülünk
2016. december 27. 14:04

Kiss MariannaFájdalommal adunk hírt róla, hogy 2016. december 26-án elhunyt Kiss Marianna, a Magyar Versmondók Egyesületének oszlopos tagja, Bessenyei-díjas közművelődési szakember, a Kondor Béla Közösségi Ház korábbi igazgatója. 

Kiss Marianna 1954-ben született Dombóváron. Hosszú évtizedekig vezette a pestszentlőrinci Kondor Béla Közösségi Házat, melyet a kultúra, a közösségek és a művészet otthonává formált. Számos kiállítást, versmondó versenyt, koncertet, színházi előadást szervezett és menedzselt. Nevéhez fűződik a „Regösök húrján...” általános iskolai vers- és prózamondó verseny, az ország legnagyobb korosztályi vetélkedőjének budapesti és Pest megyei megszervezése, a balatonszemesi Gyermekversmondó Tábor működtetése, a 18. kerületi Ifjúsági Művészeti Fesztivál, és még számos rangos esemény. Segítette a fiatal alkotók pályára kerülését, pályán maradását.

Szerkesztője és kiadója volt a kerületi köztéri alkotásokat felvonultató kötetnek, valamint a „Voltak és vannak”, Pestszentlőrinchez és Pestszentimréhez kötődő képzőművészeket bemutató reprezentatív albumnak is.

Kondor Béla születésének évfordulóján évente rendezte meg rangos versmondó seregszemléjét Budapesten, a Kondor Béla Közösségi Házban.

 

Évekig szervezte kollegáival együtt a balatonszemesi gyermekversmondó tábort, majd segített a Neszmélyi Versművészeti Táborok előkészítésében, a balatonszemesi Latinovits Találkozó és a Kaleidoszkóp VersFesztivál megrendezésében, szakmai tanácsaival mozdította előre a költészeti és képzőművészeti rendezvényeket, számos versenyen részt vett a zsűri munkájában, és a halmozottan hátrányos helyzetű diákok programjaiban is számíthattak rá a szakemberek.

 

Közművelődési munkájáért 2006-ban Bessenyei György-díjat kapott, a Magyar Versmondók Egyesületétől átvehette a "Ki viszi át a Szerelmet" emlékplakettet.

Halálával súlyos, pótolhatatlan veszteség érte a szakmát. Családja és munkatársai gyászában mindnyájan osztozunk.

 

 

Forrás: Vers.hu