Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodája

Etei kapunyitogató
2013. október 24. 09:12

2013. október 19-én a Nemzeti Művelődési Intézet kitárta az etei Művelődési Ház „kapuját” is. Komárom-Esztergom megyében a Kapunyitogató családi programsorozatnak ötödik állomása volt Ete. A művelődési ház nagyterme zsúfolásig megtelt.

Megérkezésünkkor az intézmény udvarán már vidáman fogadott minket a polgármester, aki hatalmas kondérban főzte a helyiekkel a csülkös babgulyást. A Művelődési Ház kis konyhájában sült a házi lángos, bent pedig már készültek a gyönyörű hidegtálak helyi jellegzetességekből és már érezni lehetett az etei rakott káposzta illatát is a levegőben. A gyerekek lelkesen szaladgáltak az udvaron és már a felnőttek is izgatottan várták a kapunyitogató programokat.

 

A Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodája a helyi lakosokkal, nyugdíjas klubbal, helyi civilekkel egy olyan családi programot valósított meg, mely örök élmény marad mindenkiben. A családi napot Rohonczi László polgármester nyitotta meg. Ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy ebben a rohanó világban fontos, hogy egymással törődjünk, egymásra figyeljünk, és együtt gondolkodva mutassuk be azokat az értékeket, amelyek minden településen adottak és fontos. Kiemelte, hogy a múltunkkal is kell foglalkoznunk, egy szebb jövő építéséért.

 

A köszöntő után Nyikus Anna a Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület elnöke bemutatta az egyesületet pár szóban, majd a tagok munkáiból készült vándorkiállításon a népi iparművészet termékeinek széles palettájával ismerkedhettek a látogatók. Az egyesület 23 tagjának közel száz munkája, többek között tűzzománcok, kerámiák, vászon és gyapjú szőttesek, vertcsipkék, hímzések, textilbabák, csuhé munkák, fa és kőfaragások növelték a program értékét. A mesterségek iránt érdeklődők Nyikus Annától választ kaphattak kérdéseikre és segítséget abban, hogy egy-egy kézműves mesterség megtanulásában kihez forduljanak. Az egyesület a későbbiekben is partner a helyi kézműves csoportok segítésében. Örömmel láttuk, hogy a családok minden tagja talált magának elfoglaltságot. A nap folyamán Annánál sorban álltak a gyerekek és felnőttek is, hogy gyöngyből karkötőt, nyakláncot készítsenek, illetve a másik asztalnál lelkesen faragtak a „bátrabbak” fából virágokat. Orot István csipkekészítő és fafaragó mesterség bemutatójának hatására több fiatal is kedvet kapott a mesterség elsajátítására.

 

A Borbarátok Köre gasztronómiai bemutatóval és kóstolóval is készült. A tagok saját házi készítésű, helyben előállított termékeiket kínálták a vendégeknek. Többek között házi készítésű sajtok, kolbász, tepertőkrém, szalámi, sonka, szalonna, újbor, házi túros, meggyes, káposztás rétesek, sütemények díszítették a gazdagon megterített asztalokat. Közben a helyi nyugdíjas klub tagjai teltház előtt mutatkoztak be saját verssel, prózával, népdalokkal, majd a nagyigmándi klub is csatlakozott később a jó hangulatú énekléshez.

A napot a Bányász Néptáncegyüttes előadása, hangszeres bemutatója és táncház zárta, ahol kicsik és nagyok is beálltak a táncosok közé és együtt perdültek táncra és a hangulat fergeteges volt. A fellépők mellett külön köszönettel tartozunk Ete polgármesterének, aki a technikailag és eszközökkel tökéletesen ellátott helyszín mellett még finom falatokat – fenséges ízű, bográcsban főtt babgulyást, lángost – is biztosított mindenkinek.

A gazdag programokkal megtöltött családi napról boldog, elégedett arcok távoztak. A Kapunyitogatás tovább folytatódik Epölön, ám Etére is visszatér a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodája. 2013. október 26-án házi gyűjtemények találkozója és Makovek István helyi fotóművész kiállítása várja az érdeklődőket. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.