Közfoglalkoztatási arcképcsarnok 4.: munkahelyet teremtő önkéntesség
2016. január 04. 11:23

Endrédi AnnamáriaNaszály Komárom-Esztergom megye apró települése Tata mellett. Itt él Endrédi Annamária, aki 44 éves, két gyermekét egyedül nevelő édesanya. Nyolcéves kisebbik gyermeke súlyos ételallergiával küzd. Ez a tény meghatározza mindennapjait, és a munkavállalási lehetőségeit is. 

Agilis személyiségének köszönhetően a lakóhelyén sokan ismerik. Rendszeresen segített a település művelődési háza által szervezett rendezvények lebonyolításában, szervezésében, így, amikor a polgármesteri hivataltól értesült a Nemzeti Művelődési Intézet Kulturális Közfoglalkoztatási Programjáról, örömmel jelentkezett rá, s írta alá a szerződést. Egy közfoglalkoztatottként létrehozott innováció meggyőzte a partnerszervezetet: később is szükség van a munkájára.

 

Schmelcz Ildikó: Milyen érzésekkel vágtál neki a programnak?

 

Endrédi Annamária: Nem voltak különösebb elvárásaim, de kíváncsian vártam a feladatokat. A gondolataimban az járt, hogy újra visszakerülhetek a mindennapi forgatagba, és kapcsolatokat építhetek. Kiugrási lehetőség, kapaszkodó. Tele ambícióval vágtam neki a munkának. Számomra ez a lehetőség egy megelőlegezett bizalom volt. Nagyon sok interjún voltam az elmúlt öt évben, de miután egyedül nevelem a gyerekeket és szüleimre sem támaszkodhatok idős koruk miatt, egyre kilátástalanabb lett a helyzet, milyen munkát is tudok elvállalni. Hiába volt szakmai tapasztalatom, hiába bizonygattam terhelhetőségemet, az ingázást nem tudtam bevállalni. Ezért is örültem a hivatal ajánlatának, hiszen tartósan beteg gyermekemet továbbra is el tudtam látni a hétköznapokban, a településen maradhattam. Fizetésem lett. Minden reggel dolgozni mentem, ennyi idő után. Ez nagyon fontos volt számomra.

 

Sch. I.: Mik voltak az első tapasztalataid a partnerszervezetnél?

 

 Körtánc

E. A.: Várták, hogy ki jön, mi lesz a feladata. Szinte mindenkit ismertem a kollégáim közül, hisz vagy a településen élnek, vagy a művelődési ház által szervezett rendezvényeken találkoztunk. Azonban ez más szituáció volt. Kolléga lettem. Változatos feladataim voltak, így folyamatosan tanulhattam. Munkakörülményeim nagyon jók voltak, hisz az önkormányzat épületét nemrég újították fel, tárgyi feltételei is minden szempontból az elvárásoknak megfelelőek.

 

Sch. I.: Mi jelentett számodra kihívást?

 

E. A.: Ez nem egy „megszokott” közmunka. Nem is tudták a körülöttem dolgozók, mit jelent a kulturális közfoglalkoztatás. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy elfogadjam, és aztán elfogadtassam a pozíciómat. Az elfogadtatás volt nehezebb, hisz sokáig nem tudták kezelni a státuszomat. A Nemzeti Művelődési Intézet területi munkatársai rendszeres látogatásaikkal segítettek megértetni környezetemmel a munkaadó és a munkavégzés helye fogalmakat. Biztos hátteret adtak a mindennapokhoz erkölcsileg és szakmailag egyaránt.

 

Sch. I.: Pontos meghatározásokat kaptál a partnerszervezetnél a feladataidra nézve, vagy inkább a kreativitásodra hagyatkoztak?

 

E. A.: A feladatok végrehajtásánál irányvonalat mutattak. Önállóan végeztem a munkámat, ha tévedtem, segítettek, és igyekeztem azt a következőkben betartani. Pontos, precíz munkavégzést vártak tőlem, folyamatosan nőtt a terhelésem, amit én elismerésnek éreztem.

 

Sch. I.: Mit tekintesz a legnagyobb szakmai eredményednek az eltöltött időszakban?

 

E. A.: Eredetileg középfokú közgazdasági végzettségem van, így a kulturális munka mellett, folyamatosan besegíttetem az adminisztratív munkába is. Az egyik rám bízott munka során egy öt évre visszanyúló hivatali levelezési kategorizálási programot dolgoztam ki, mely az iktatási rendszerezési és belső levelezési rendszer áttekinthetőségét könnyítette meg. Az általam kidolgozott rendszert a hivatali apparátus átvette és alkalmazza. Ezzel a munkámmal nagy elismerést vívtam ki – én, a közfoglalkoztatott. Ez nemcsak szakmai munka volt, hanem az önbecsülésem megerősítése is.

 

Sch. I.: Az erkölcsi elismerésen kívül mi történt?

 

E. A.: A partnerszervezetből munkahely lett. Enélkül a program nélkül nem ismerték volna meg a másik oldalam, a szakmai tudásomat. Felfoghatom ezt egy próbaidőnek is, melyet teljesítettem. Úgy gondolom, ez a fajta közfoglalkoztatás hasznos és sikeres.

 

Sch. I.: Hogyan tovább?

 

 

E. A.: Továbbra is önkéntesként dolgozom a művelődési házban. A már hagyománnyá vált rendezvényeken, mint a főzőversenyek, a fazekastalálkozó, valamint sok más program szervezésében és lebonyolításában segítek a továbbiakban is. A helyi termelői piac létrehozását és működtetését ötleteimmel és kapcsolataimmal támogatom. Én magam is nagy konyhakertet művelek, így ebben a programban is hiteles személyiség lettem.

Helyemre új közösségi munkás lépett be. Őt is segítem, hogy könnyebb legyen az útja, mint nekem. Örömmel tölt el, hogy nap mint nap támogathatom.

 

Sch. I.: Változtál emberileg?

 

E. A.: Befogadóbb lettem, nyitottabb, megértőbb, türelmesebb. Ezt gyerekeimtől, szüleimtől hallottam. Ez alatt a közel egy év alatt nagyot fordult a világ velem. A kilátástalanságból eljutottam a közalkalmazotti státuszig. Tudok terveket szövögetni. Biztonságban érzem magam gyermekeimmel. Észrevettem, hogy a faluban is többen megszólítanak és bizalmasabbak lettek irántam. Beavatnak féltett titkaikba, kikérik a véleményemet az iskolában, a boltban, a fodrásznál. Magabiztosabb lettem. Másokat is ösztönzök az önkéntességre. Boldog vagyok! Sokan nem is tudják mit jelent ez a két szó!