Kapunyitogató Döbröntén
2016. január 28. 14:09

A Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodájának szervezésében 2016. január 30-án Döbröntén folytatódik a Kapunyitogató Programsorozat.

Veszprém megye nyugati szélén, Pápától délkeleti irányban, az Észak-Bakony lankás dombvidékén, a Bitva-patak völgyében Gannával határosan, Pápakovácsitól és Tapolcafőtől mintegy 6 km-re található az alig 280 lakosú kis falu. Döbrönte neve a szláv Dobrete személynévből származik, melyet 1330-ban említ egy oklevél Debrenthe néven. A névforma alapján XI. századi település lehetett. Egy határjárás során 1240-ben említik, mint falut, de a régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a település már a római korban is lakott volt.

Látnivalók:

-  Római Katolikus templom (A Fájdalmas Szűz Temploma): A Somogyi család leszármazottja, gróf Somogyi János özvegye, Győri Krisztina építtette, Charlesde Moreau tervei alapján Kornhausel József bécsi építésszel, a gannai templom és mauzóleum kicsinyített másaként. Az építkezés 1815-ben fejeződött be.

-  A Döbröntei vár: A falu felett magasodó gerincen épült a romjaiban is impozáns Szarvaskõ vára. Építtetője Himfy Benedek bán, Nagy Lajos király kedvenc hadvezére volt. Az építés idejét 1373-1374 évekre jegyzi a krónika. Napjainkban a környék kedvelt kirándulóhelye. Cseh Lajos polgármester köszöntője után kerül sor a helyi értékekből rendezett kiállítás megnyitójára, melyet Pilterné Keller Katalin, a Helyi Értéktár Bizottság elnöke nyit meg.

Utána a Gannai Asszonykórus és a bakonyjákói Nefelejcs Vegyeskar műsorát hallgathatják meg a vendégek. A kisebbeknek a Tündérkert Bábszínház A vitéz kékfestő legény című előadása, a nagyobbaknak veszprémi Gerence Táncegyüttes néptánc műsora szerez majd kellemes perceket, melyet kísér Boldizsár József és zenekara.

A délután folyamán kézműves játszóház várja a kicsiket és a nagyokat, ahol kékfestő anyagból karkötőket és egyéb apróbb kézműves termékeket lehet majd készíteni, és a gyertyamártást is ki lehet próbálni.