30 országból 200 küldött vett részt az Európa Tanács Kulturális Útvonalainak vilniusi fórumán
2016. november 10. 09:48

Az Európa Tanács Kulturális Útvonalainak 2016. évi Konzultatív Fórumát a litván Kulturális Minisztérium és annak Kulturális Örökség Főosztálya, az Európa Tanács Kulturális Útvonalakról szóló Részleges Megállapodása, valamint a Kulturális Útvonalak Európai Intézete közösen szervezte meg.

Ez a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő fórum szervezésében és tartalmában is különbözött a korábbi évek fórumaitól. A változás mögött Stefano Dominioni lelkes és elkötelezett személyisége áll, aki 2015. november 1-je óta a Részleges Megállapodás titkára, valamint a luxemburgi Kulturális Útvonalak Európai Intézetének igazgatója. A Részleges Megállapodás kormányzó testületének elnöki tisztségét Litvánia tölti be, képviselője Alfredas Jomantas a fórum valódi főszervezője és egyben szíve-lelke volt. A litván kulturális és gazdasági miniszterek által tartott hivatalos megnyitó után a fórum legünnepélyesebb és egyben új eleme következett, a köszöntések.  Köszöntötték az Részleges Megállapodáshoz idén csatlakozott országokat (Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Grúzia, így jelenleg 27 tagja van a megállapodásnak), a „Nagy Régió Erődvárosai” elnevezésű, Franciaországon, Németországon és Hollandián áthaladó útvonalnak ünnepélyesen átadták az ET Kulturális Útvonal minősítését (ezzel 32 kulturális útvonala van az Európa Tanácsnak), valamint az Európa Tanács együttműködési megállapodást írt alá az ENSZ Világturisztikai Szervezetével. Ezután következett a helsinki egyetem professzorának nyitó előadása a következő bevezető idézettel: „Minden központ egy kereszteződésben van, minden kereszteződés egy központban van.” A tanácskozás műhelycsoportokban folytatódott, ahol 5-5 perces előadások hangzottak el, a kérdéseket a 45 perces ún. „hálózatépítő” kávészünetekben lehetett feltenni.  A programból nem maradt ki a szervezett városnézés, valamint a litván vendégszeretet, gasztronómia, tánc és zene bemutatása esti fogadás keretében. Jövőre Lucca-ban (Olaszország, Toszkána) kerül megrendezésre a fórum az ET Kulturális Útvonalainak Programjának 30. évfordulója alkalmából.