Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája

Karácsonyi díszek
2016. december 21. 11:31

A Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodájának egyik partnerszervezete, a IV. Kulturális Közfoglalkoztatási Programban részt vevő Szarvasért Alapítvány a tavalyi évben „Kedvenc állatom és Én” címmel nagysikerű rajzpályázatot hirdetett, amelyre nagyon sok mű érkezett. A 2016-os évben is felmerült a gondolat, hogy ismét megmozgassuk a gyerekek fantáziáját, alkotókedvét. Mivel közeledik a karácsony és ennek egyik örömteli pillanata a fenyőfa díszítése, ezért ebben a témakörben gondolkodtunk.

Bodnár István gondolatai által született meg az az ötlet, hogy a karácsonyra való készülődés során ki kellene használni a tanulók, szülők, pedagógusok leleményességét, alkotókészségét, alkotás iránti vágyát és karácsonyi díszeket készíteni olyan hulladékokból, amelyek újrahasznosíthatók. Az ötletet még aznap továbbgondolta a Szarvasért Alapítvány Kuratóriuma és elhatározta, hogy ennek szellemében pályázatot ír ki, melyhez társult a Körös-szögi Civil Fórum Egyesület és a Szarvas Város és Környezetvédő Egyesület is. Így közös együttműködéssel meghirdetésre került a „Hulladék Újragondolva – Környezetbarát Karácsony” pályázat három korcsoportban, hat kategóriában. A pályázati felhívást közzétettük a közoktatási intézmények számára és izgatottan vártuk a pályaműveket. A pályázatra várakozáson felüli pályaművek érkeztek 11 intézményből 684 alkotó 310 pályaművet adott be. Rendkívül ötletes és szépen kidolgozott pályaművek érkeztek, nem győztük csodálni, hogy a gyerekek, főleg az óvodások, ilyen szép, ötletes és sok munkával járó díszeket alkottak. A rengeteg alkotást egy nagy terembe tudtuk csak elhelyezni, hogy a zsűri számára átlátható legyen az értékelés során. A pályázatokat két külön zsűri bírálta egy szakmai, egy társadalmi. A két vélemény összhangja alapján születtek az eredmények. Az értékelés során a zsűritagok többször visszatértek egy-egy alkotáshoz, több szempont alapján vizsgálták azokat.

Amíg a zsűri értékelt, közben folytak a munkálatok a háttérben, mivel a díjazás mellett kiállítást is rendeztünk a kiváló pályaművekből. Egy másik teremben készítettük elő a helyszínt, külön címkéket, meghívókat, emléklapokat terveztünk a kiállításra. Amíg az ajándékokat csomagoltuk, arra gondoltunk, hogy a gyerekeknek milyen nagy örömet fog okozni, hogy az alkotásuk elnyerte a zsűri tetszését. A szépen kivitelezett, fantáziadús munkák megnehezítették a véleményezők feladatát. Így az eredeti tervtől eltérve több alkotás lett díjazva. Óvodás korcsoportban az első 6, az iskola alsó tagozaton 10, az iskola felső tagozaton 6 helyezés került kiosztásra. A pályázattal mindenki nyert, hiszen bebizonyosodott, hogy ahhoz, hogy szépet alkossunk, fantáziára, alkotókedvre és szorgalomra van szükség, melyből nagyobb egyéni érték születik, mintha boltba vásárolnánk drága ajándékokat. Ezt igazolva és elismerve minden gyermek emléklapot kapott a munkájáért.

A pályázat megszervezése mellett a kiállítás berendezése – hogy ízlésesen, átláthatóan legyenek elrendezve a művek – szintén nagy feladat volt. A tárgyak között volt ugyanis kartondobozból, WC-papír gurigából, gyufásdobozból készült adventi naptár, műanyag pohárból, PET palackból készült fenyőfa, szánkó szintén WC-papír gurigából, de nagyon sok karácsonyfára akasztható dísz és adventi koszorú is készült különféle anyagok felhasználásával, pl. narancshéjból. A nehézségek ellenére úgy éreztük, hogy nagyon szép kiállítást sikerült elkészítenünk. Saját karácsonyfát állítottunk, mely zöld anyagból készült és papírból hógömböket raktunk rá, majd a gyerekek alkotásaival díszítettük ki. A megnyitó napján izgatottan vártuk, milyen fogadtatásban lesz része a kiállításnak, mennyien fognak eljönni, hogyan fogadják a gyerekek az ajándékokat.

A vendégeket meleg teával, pogácsával és szaloncukorral fogadtuk, amit egy gyönyörűen feldíszített asztalon kínáltunk „Boldog Karácsonyt” kívánva. Kora délután már kezdtek gyülekezni a gyerekek, tanárok, szülők és végül rengeteg ember jött el a megnyitóra, amin még saját magunk is meglepődtünk. A gyerekek aktívan részt vettek az eseményen, ők szavazták meg, hogy az eredményhirdetésnek milyen sorrendje legyen. Nagyon aranyosak voltak, ahogy csillogó szemmel lesték, hogy ki milyen eredményt ért el és boldogsággal töltötte el őket, hogy sikerült nyerniük. Pár gyermek már azonnal kibontotta az ajándékát és játszani kezdett vele. Jó hangulatban zajlott a megnyitó, örömmel fogyasztották a teát, a pogácsát, beszélgettek, játszottak. Mi boldogan nyugtáztuk, hogy jól érezték magukat és a munkánknak meg lett az eredménye. A kiállítás még három napig volt megtekinthető, amelyre több iskolás és óvodás csoport is ellátogatott. A nagy siker láttán már megfogalmazódott az ötlet egy újabb pályázatra, „Megelevenedő mese” címmel, amelyen bábok készítése lesz a feladat hasonlóan újrahasznosítható anyagokból, régi ruhákból és a bábkészítés mellett a vállalkozó csoportok egy rövid részletet is előadhatnak a mesékből.

 

Bodnár István – közösségi koordinátor